A lakkok és festékek története

Az emberiség első „festési kísérleteiről” alig tudunk valamit. Az biztos, hogy az élettér szebbé tételének igénye egyidős az emberiséggel. Erről tanúskodnak a kőkorszaki barlangfestmények a dél-franciaországi Lascaux-ban, és a spanyolországi Altamirában, amelyek az emberiség történetének legrégebbi műalkotásai.

Az akkoriban használt festékek állati zsírokból és színes földből, valamint kötőanyagként zsírból és színezőanyagként okkerföldből álltak, amelyek korunk módszereinek előfutárai. Az állati termékek mint festék nyersanyagok nem vívtak ki különleges szerepet, habár a lakk szó a sell-lakkból, az Indiában elterjedt pajzstetű gyantatartalmú anyagcsere termékének nevéből származik. A szanszkrit eredetű szó jelentése „100 000”, és arra a nagy számú állatra utal, amennyi a gyanta kinyeréséhez volt szükséges.

Sokkal fiatalabbak a kb. 15 000 éves kőkorszaki festményeknél az első kínai festmények (Kr. e. 500), amelyek Kelet-Ázsia virágkorában készültek, és Japánban érték el fejlődésük csúcsát. A japánok a lakkfa kérgéből állítottak elő festéket, amelyet 20-30 rétegben vittek fel. Magas művészeti színvonalú munkák keletkeztek. A portugálok, akik 1515-ben érkeztek először Kínába, hozták ezeket a festékárukat Európába. Az Óvilág megkezdte a festékek fejlesztését és 1610-ben jött létre Amszterdamban a festéküzemek társasága, amelyet más országok további festéküzemei követtek.

A 16. században az akkoriban már majdnem 2000 éves kínai művészet Európát is elérte. A jelentős érdeklődés egyrészről és a lakkfa érzékenysége másrészről - amely nem teszi lehetővé a szállítást - hamarosan termékenyítőleg hatott a könnyen elérhető nyersanyagokból gyártható hazai festékek fejlesztésére. Az újfajta festékanyagok gyártásához a 20. századra már gyorsabb munkatechnikákat és fokozott minőségi követelményeket igényelő festékgyártás legfontosabb alapanyagai a növények maradtak.

A porbevonás története

A porbevonás története a múlt század 40-es éveinek végén és 50-es éveinek elején kezdődött, abban az időszakban, amelyben a szerves polimereket por alakban a fémaljzatokra még lángszórással vitték fel. Dr. Erwin Gemmer német tudós fejlesztette ki akkoriban az örvényszinterezési eljárást a hőre keményedő porfestékek eldolgozására, amelyet 1953 májusában eljárási szabadalmaztatásra jelentett be. 1958 és 1965 között a szó szoros értelmében minden porfestéket, többnyire funkcionális alkalmazásokra, 150-500 µm rétegvastagsággal, örvényszinterezési eljárással dolgoztak el. A fő célkitűzés az elektromos szigetelés, a korrózió- és kopásállóság volt. Az akkori idők festékanyagai többek között: nejlon 11, CAB, polietilén, plasztifikált PVC, poliészter és klórozott poliészter. Ugyanebben az időben jelentek meg a duroplasztikus epoxidok is, pl. mosogatógépekhez (PVC), hőszigetelésre (epoxi), hajótartozékokhoz (nejlon) és fémbútorokhoz (PVC, CAB). 3 Itt volt a Bosch cég, amely alkalmas elektromos szigetelőanyag keresése közben kifejlesztette az epoxi gyantapor alaptípusát.

A számtalan alkalmazáshoz túl nagy rétegvastagság és az USA-ban kis idővel később kifejlesztett és 1962-64 között az USA-ban és Európában is kereskedelmi forgalomba hozott porlakkok elektrosztatikus elmunkáló technológiája miatt az örvényszinterezési eljárás nem tudott teret nyerni. Az elektrosztatikus felvitel elnevezésére a „samezálás” szót is javasoló Sames cég elektrosztatikus szórópisztolyaival ez az akadály is elhárult. 1966 és 1973 között fejlesztették ki a duroplasztok négy, napjainkban is meghatározó alaptípusát és kereskedelmi forgalomba hozták. Epoxi, epoxi-poliészter hibrid, poliuretán és poliészter. A porbevonó berendezések száma egyedül Németországban az 1966. évi 4-ről 1970-re 51-re növekedett. A XX. század 70-es éveinek elején kezdődött a porfesték világszerte elterjedő diadalmenete azzal együtt is, hogy a porfesték piac növekedése 1980-ig igen csekély volt. A berendezések addig túl drágák, a rétegvastagságok pedig túl nagyok voltak a gazdaságos alkalmazáshoz, színcsere problémák és magas beégető hőmérsékletek akadályozták a színárnyalatok, az effektek és a készítmények sokféleségének elterjedését.

Az 1980-as évek kezdetétől kifejlesztett porfestékeket világszerte folyamatosan terjednek, amelyet a rendelkezésre álló nyersanyagok folyamatos innovációja, a tökéletesített know-how, valamint az alkalmazástechnológia fejlődése, új alkalmazások kifejlesztése (pl. MDF és Coil Coating), és nem utolsósorban a korlátozó környezetvédelmi rendelkezések ösztönöznek, és ami még a jövendő évszázadokban is tartósan folytatódni fog.

Hatóságnak
Az Osztrák Vegyipari Festékszövetség Szakkiadója, „A mi festékünk és jövője”kiadva 1991. március, 2. átdolgozás C. Herrmann: A porbevonás alapjai, 1999. április, belső oktatási jegyzetek, TIGER Coatings GmbH & Co. KGThe Powder Coating Institute, „Powder Coating. The Complete Finisher’s Handbook”, Second Edition, 1999J. Pietschmann, „Industrielle Pulverbeschichtung” /Ipari porbevonás/, JOT-Fachbuch, 2002. október, 1. oldalJ. Pietschmann,„Industrielle Pulverbeschichtung”, JOT szakkönyv, 2002. október, 1. oldal, módosítvaJ. Pietschmann,„Industrielle Pulverbeschichtung”, JOT szakkönyv, 2002. október, 2. oldalA. Goldschmidt/H. J. Streitberger, BASF Handbuch Lackiertechnik /BASF feséstechnikai kézikönyv/, BASF Coatings AG, Münster, Vincentz Verlag, 596. oldal, 2002; részben módosított